postheadericon Egymás terhét hordozzátok

Hírek - Híreink

egymas-terhet-hordozzatok_indexImmáron hagyomány, hogy december 3-án, a fogyatékkal élők világnapján a város vezetése, illetve az itt működő segélyszervezetek felkeresik és megajándékozzák a Beregszászi Járási Mozgáskorlátozottak Egyesületét. Így történt ez idén is. A vendégeket Tóth István, az egyesület elnöke és Orosz Ilona ügyvezető köszöntötte.

Babják Zoltán polgármester itt jelentette be, hogy Grezsa István kormánybiztosnak köszönhetően újraindul a rövid időre bezárt szociális konyha, ahol heti öt alkalommal biztosítanak a rászorulóknak meleg ebédet, amit a mozgáskorlátozottak számára családtagok, megbízottak is elvihetnek. A polgármester arra is ígéretet tett, hogy tavasszal sor kerül az itteni klubhelyiség nyílászáróinak cseréjére.

A Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Központja évek óta támogatja az egyesületet, s most is finom bográcsgulyással, frissen sült kenyérrel lepte meg a tagságot. Nagy Béla igazgató, a KRE főgondnoka megerősítette, hogy a támogatás továbbra sem szűnik meg. Köszöntötte az egyesület ez alkalommal megjelent tagjait Kulcsár Ferenc beregszászi magyar konzul, illetve Volodimir Terpaj, a Beregszászi Járási Szociális Osztály vezetője, aki szintén ígéretet tett a további támogatásra.

egymas-terhet-hordozzatok

Így, advent idején az emberek többsége jobban nyit az elesettek felé is. Ne menjünk el mellettük közömbösen! Juttassunk a szeretetünkből nekik is!