—    Hogyan ismerkedtél meg a szervezettel? Mióta vagy a tagja?

2010-ben kezdődött minden, de mai napig úgy emlékszem, mintha tegnap történt volna. A városban sétáltam, amikor egy kedves idős úr sűrű bocsánatkérések közepette leszólított. Először természetesen furcsálltam, hogy mit is akarhat tőlem, de hamar bebizonyosodott a jószándéka. Ez az úr Prodán János volt, aki megismertette velem a szervezetet, valamint annak fő profilját, az asztaliteniszt.

—    A szüleid hogyan reagáltak? Támogattak téged a sportban?

Őszintén szólva a szüleimtől nem kaptam meg azt a fajta támogatást, amit a csapattársaim szülei biztosítottak számukra. Soha nem tiltották, de ugyanakkor nem is buzdítottak effajta tevékenységek végzésére. Természetesen én ezért nem haragudtam rájuk, hiszen csak féltették az egészségemet, hosszas rábeszéléseket követően egyeztek csak bele abba, hogy részt vegyek az innen 1000 km-es távolságokban lévő versenyeken. A fiatal korom ellenére is éreztem, hogy megéri a sok „viaskodás”, hiszen életre szóló élményeket szereztem utazásaim során.

—    Mire tanított meg az asztalitenisz?

Úgy érzem az asztalitenisz nekem mindig is az első számú szerelmem lesz. Kitartásra, fegyelemre és tenni akarásra tanított. Általa megízlelhettem a győzelem ízét, ugyanakkor megtanultam megfelelően kezelni a vereséget, és fejet hajtani a tőlem jobb játékosok előtt. Megtanított arra, hogy az életben is mindenért küzdenünk kell és soha nem szabad feladni.

—    Milyen szerepet tölt be a szervezet az életedben?

A „BeregSek”-kel olyanok vagyunk mi, mint egy kis család. A boldog időkben együtt örülünk a tagokkal, a rosszabb napokon pedig támogatjuk, buzdítjuk egymást. Néhány csapattársunk az évek múlásával „lemorzsolódott”, de folyamatosan bővülünk új, aktív tagokkal.

A szervezet nagy hatással lett az egész életemre. Mondhatni a legjobbkor, kamaszkorom kezdetén lettem tag, így óriási segítség volt, a szocializációm során, segített integrálódni az egészséges gyerekekhez. Ezen felül:

—    megszerettem és elfogadtam önmagam, a testem és az egészségi állapotomat;

—    megtanított hálát érezni azért, hogy milyen szerencsés helyzetben vagyok;

—    megmutatta hogyan lépjek ki a komfortzónámból, hogy a legjobbra törekedjek;

—    megtanított csapatban játszani, elfogadni másokat;

Összességében megtanított a boldog életre.

—    Kitől kapod a legtöbb támogatást?

Az edzőmtől, Prodán Jánostól, aki egyben a példaképem is. Ő nem engedi, hogy feladjam még akkor sem, ha kilátástalannak látszik a helyzet legyen szó a sportról vagy az élet bármelyik területéről. Mindig hasznos tanácsokkal lát el, ugyanakkor észreveszi a hibáimat is és együtt kiküszöböljük azokat.

—    Melyik eredményedre vagy eddig a legbüszkébb?

Szerencsémre van miből válogatni, de gondolkodás nélkül tudom erre a választ: arra vagyok a legbüszképp, hogy szülővárosom, Beregszász immáron negyedik éve hogy elismeri a „munkásságomat” és 3 csapattársammal együtt kitüntetett az „Év Sportolója” címmel.

—    Milyen tervekkel vágsz neki a jövőnek?

Jelenleg a Beregszászi Egészségügyi Szakkollégium tanulója vagyok. A jövőben szeretnék a szakmámban elhelyezkedni, családot alapítani, de az asztaliteniszt soha nem fogom kizárni az életemből. Nem tudhatom, hogy mit tartogat számomra az élet, az is elképzelhető, hogy a „sport lesz az én kenyerem”, de azért még sokat kell fejlődnöm.

Végső Eszter, BeregSEK-sajtószolgálat